Karácsony…

Több, mint háromszáz napja várom.

Egy nap, amikor kavarodhat bennem millió gyönyörű és sok fájó, mégis különleges élmény.

Amikor kicsi voltam és a fenyőillat, meg a kalácsillat keveredett az olajkályha furcsa édeskés szagával. Nem tudtam, hogy büdös vagy sem, mert ontotta a meleget.

Emlékszem a szekrény tetején, papírzacskóban érő zöld banánokra, amik még zölden is olyan édesek voltak…

Aztán volt egy év, amikor Apu nélkül jött a karácsony… az első év vllt, amikor Valaki miatt, tudatosan öltöztettem ünneplőbe a házat, mert Anyu szívszakadását mégis valahogy muszáj volt enyhíteni.

Voltak karácsonyok Férjekkel.

Mindegyikük jó kezekben van és mindenhol Család lettek. Szeretettel gondolok Rájuk.

Aztán volt olyan év, amikor szingli voltam. Akkor Anyuval, Öcsikével, Adrikával szingli karácsonyt tartottunk. Anyu sütött-főzött, mi pedig vinnyogva szkrebliztünk, mielőtt az éjféli misére mentünk volna.

Aztán eljött az az év, ami elvette az Anyut…

Hogy nem szakadt meg a szívem, azt a Barátaimnak köszönhetem.

Orsika, Mariannka, akik a Testvéreim (bár a szüleink különbözőek, de a lelkünk egy), és a Fantasztikus Négyes… sütöttünk-főztünk-fát cígöltünk… sírtunk és sokat nevettünk…

Marcival ez a hetedik karácsonyunk. Hazaértem.

Vannak Barátaim, csakis a legjobb fajtából, több vagyok (minden vagyok) Velük.

És az ünnep mindezek közben mindig a lelkemben volt, ahogyan ez az öreg medve a fámon.

(A tetején a zöld szalag még abból az időből való, amikor ámulva csodáltam a virágosokat, hogy a szegfűre kötött masni milyen ügyesen pöndörödik, ha ollóval végighúzzák.)

Gyönyörű karácsonyt kívánok Nektek és köszönöm minden másodpercnyi figyelmeteket!

Ölellek Titeket… Anna