Ez volt a fejfájára írva. Egy összetört asszony és egy tizennyolcat éppen betöltő tinilány maradt egyedül.
Harminc év… ennyit éltem már nélküled.
Mi jut eszembe, ha Rád gondolok? Az, hogy a legjobb ember voltál az univerzumban… hogy pontosan olyan békés voltál, mint a neved… hogy a legfontosabb a családod volt és hogy Anyu bármit kitalált azonnal megvalósítottad.
Mennyire keveset tudok Rólad…
Mennyire keveset éltünk együtt…

18 év… aminek az utolsó néhány évében nyilván azzal voltam elfoglalva, hogy éppen kibe vagyok szerelmes, melyik sztáromnak jelent meg új lemeze, vagy hogy az Örsön, a maszek butikba milyen új ruhát hoztak…
Aztán egyik napról a másikra meghaltál.
Még mielőtt bármi fontos dolgot megbeszélhettünk volna… mielőtt bármit visszaadhattam volna abból a sok jóból, amit adtál.
Cupi… Anóka… így hívtál.

Szeretted a kávét, a Munkás cigit (amit én mindig szégyelltem), a körömpörköltet és a Modern Talkingot.
Tőled kaptam életem első menő kazettáját, ami bár biztosan másolat volt, mégis kísértetiesen hasonlított az eredetire és onnantól együtt üvöltettük a Cheri, cheri ladyt.
Volt egy tetoválásod. A bal alkarodon egy fürdőruhás női alak. Anyu utálta. De sok évvel később, amikor nekem is elkészült az első tetoválásom, Rád hivatkoztam és Anyu értette.
Kertész voltál. Ezt szerettem mondani Rólad, mert ezt nagyon menőnek gondoltam. És menő is volt, mert kertész nem akárhol voltál, hanem a Brit Nagyköveti Rezidencián. Budán. Ahol a fél gyerekkoromat töltöttem. Amikor az aktuális nagyköveti pár éppen Angliában volt, akkor bemehettem Veled és Isti bácsival, Rózsi nénivel jöttem-mentem a csodálatos épületben.
Milyen érdekes, hogy ha a Jazzy Rádióba megyek fel, akkor mindig ott megyek el a Fillér utcai palota mellett. Magas fala mögött pontosan tudom, hogy él egy fa, amit azért ültettek, hogy Rád emlékezzenek. Mert szerettek Téged. Ott is.
Szerintem mindenhol.
Jó ember voltál.
Írtam már?
A legjobb.

Amikor jött a karácsony, a nagykövet party-t rendezett a dolgozók gyerekeinek. Nem tanultam angolul, németes voltam, és így csak az orrom alatt mormogtam a mikulásnak, hogy „meri köszmösz”. Ennek semmi értelme, de ezt kellett mondjam. Azóta is így mondom. 
Kertésznek mondtalak, de valójában géplakatos voltál szakmád szerint. Így aztán a régi Varga József utcában (ha élne most drága Andreides Jóska ügyvéd úr ide kommentelné, hogy Baszmannaja utca…) egy csomó házban Te csináltad a terasz kovácsoltvas tetejét.
Szerettek Téged.
Ott is.

Aztán kiderült, hogy magas a vérnyomásod. Bevonultál a kórházba, hogy kivizsgálják és soha többet nem láttalak otthon.
A legutolsó emlékem Rólad, amikor a kórházban rám néztél, és azt kérted, hogy álljak az ágyad végéhez, hogy gyönyörködhess bennem…
30 éve ennek.
Azóta nem vagy. Anyu összetört és soha nem keresett másik párt, pedig akkor még csak 55 éves volt. Te is csak 56.
Aztán nyolc éve már Anyu is Veled van… és ha egyszer majd én is követlek Titeket, akkor nem marad belőlünk semmi. Csak ilyen képek és ha lesz még fb, akkor ez az emlékező bejegyzés.
Ne haragudj, hogy csak ennyit adhattam.
Hiányzol Apu… Hiányzol.

(Ez a kép az egyik kedvencem. 1986. július 26. Anna nap. Kislemezről most is hallom, hogy szól a Sohase mondd.)